Orientáció

Elég sűrűre tervezték a napjainkat, nem sok pihenőt hagytak. Reggel fél hétkor telefonos ébresztés, héttől reggeli és nyolc órától már előadás egész nap. Előző au pair blogokon annyit olvastam a kajáról a hotelben, milyen jó, sokféle és rengeteget adnak. Hamar ki kellett abrándulnom, mert három napig a reggeli vajas kenyér volt. Ennyi volt a kínálat: kenyér vajjal és/vagy lekvárral. Ennyi. Ismétlem ennyi. Se szalámi, se tojás, se szalonna, se zöldség. Szóval két szelet vajas kenyérrel a hasamban ültem végig az előadásokat. Bár az ebéd és a vacsi némivel kielégítőbb volt.

Még az előadás kezdete előtt felszaladtam a szobába, mert ott hagytam pár papírt, amikor csörgött a szobatelefon. Felvettem, beleszóltak „Is this Silvie?”- azt hittem a recepcióról keresnek, gondoltam is magamban, hogy a viharba tudták meg ilyen gyorsan, hogy épp visszajöttem a szobába!? De igaziból host anyukám hívott, hogy beköszönjön, megkérdezze milyen volt az utam, és a lányokkal is sikerült beszélnem. Mondtam is neki, mázlija van, mert egy perccel előbb vagy később hív már nem vagyok itt.

Az előadásokat Sandee tartotta, egy nagyon vicces és szórakoztató nő, így jókedvűen és gyorsan telt az idő. Sokat beszéltünk a kulturális különbségekről, hogy csinálják az amerikaiak, és ne ítélkezzünk, mert nem biztos, hogy ahogy ők rendezik a dolgaikat az rossz, csak más. Szerdán a Vöröskereszttől jöttek, elég unalmas volt, leginkább videókat nézegettünk, mit csináljunk vészhelyzet esetén.  És kitértünk a híres „Never shake a baby” témára is, amit szinte minden au pair blogban megemlítenek, és amiről eddig azt hittem csak egy vicc. De nem.

Kedd este volt a New York City túra, amire nem mentem el, hanem hatan lányok úgy döntöttünk magunktól fedezzük fel a várost. A Time Square-ig jutottunk, nézelődtünk, vásárolgattunk, jól szórakoztunk, viszont elég későn értünk vissza a szállodába, tehát megint nem aludtam sokat.

M&M shop és Times Square

És most jöjjenek az au pairek. Ami érdekes, az ember azt hinné, mindenki meg akar ismerkedni mindenkivel, minél több barátot szerezni, minél több kultúrát megismerni. De ehelyett a német a némettel, a francia a franciával, a lengyel a lengyellel barátkozott. Az egész orientáció alatt több német beszédet hallottam, mint angolt (kb. 160-an voltunk, ebből 80-an voltak csak németek). Ennek ellenére nekem sikerült sokféle lánnyal megismerkedni, összehaverkodni; horvát, lengyel, thai, jamaicai, bolíviai. Ami még érdekes volt számomra, hogy nagyon sok lány úgy jött ki, hogy alig beszél angolul. Francia szobatársammal is hamar kudarcba fulladt mindennemű kísérlet a beszélgetésre, mert alig értett valamit.

Ezt a bejegyzést pedig már a vonaton ülve írom, úton a host családom felé…