Érdekes, hogy csak akkor visz rá a lélek, hogy blogot írjak,
ha valami furcsaság történt velem. És itt a furcsaság szó nagyon enyhén van
megfogalmazva. Ha DC-ben, különösen Chinatown-ban járunk már megszoktuk, hogy
állandóan leszólítanak az utcán vagy bárokban, az esetek nagy többségében
indiaiak. De ami tegnap történt, ilyen bizarr nem is esett meg velem, amióta
itt élek. Történt ugyanis, hogy Ivana és én egy múzeum lépcsőjén üldögéltünk és
ettük a nagyon olcsó és borzasztó ízű jégkrémünket, amikor egy transzi pasi
odaült mellénk, de nagyon szorosan. Ennyi erővel akár az ölünkbe is ülhetett
volna. De legalább szemügyre vehettem; egy középkorú ázsiai pasi nagyon szép
ruhában, csini táskával és parókával, full sminkben, bár a műszempilláját csak
a szentlélek tartotta. Nem igazán törődtünk vele elsőre, voltak mások is körülöttünk.
Addig fészkelődött azonban, míg egyre közelebb és közelebb nem került hozzánk,
közben mereven bámult minket és mosolygott. Mindeközben Ivana-val
intellektuális társalgást folytattunk arról, hogy milyen rossz a fagyi. Egyszercsak
megszólal, hogy „Nagyon fincsinek néz ki.” Na, gondoltam végre összeszedte a
bátorságát, hogy leszólítson minket, bár feltűnt, hogy nem amerikai születésű,
mert elég erős akcentusa volt. Udvariasan válaszoltunk, lehet, hogy fincsinek
tűnik az íze viszont borzalmas. Innentől kezdve úgy gondolta zöld utat kapott
és kezdte sorozni a szokásos kérdéseket: Oroszok vagytok? Itt laktok vagy csak
látogatóban vagytok? Hol éltek? Mit csináltok? Hány évesek vagytok? Ezek után
bemutatkozott – nem mellesleg Lisa a neve – majd elmondta, hogy ő most épp
látogatóban van DC-ben és épp egy barátjára vár. Mire erre a pontra eljutottunk
már világosság vált számunkra, hogy ő nem a barátkozós, happy-go-lucky meleg, hanem
az, aki akar is valamit. Hamarosan ki is bújt a szög a zsákból, ugyanis a
következő megszólalása az volt, hogy amíg vár a barátjára, miért nem megyünk el
vele és vesz nekünk vacsorát, utána meg meglátjuk… Itt a lehető
legudvariasabban és legóvatosabban fogalmazva búcsút intettünk újonnan szerzett
barátunknak, merthogy ami belőle áradt az nem barátság és kedvesség volt, hanem
eléggé fenyegetve éreztük magunkat. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, remélem
azért érthető. Nem ez volt az első eset, hogy valaki így akart felszedni
minket, ami viszont érthetetlen volt számomra, hogy miért minket akart felcsípni,
miért nem fiúkat? Ivana szerint a pasi koreai volt, és ha ők azt kérdezik egy
lánytól, hogy „Orosz vagy?” akkor bizony az azt jelenti, hogy totál prostinak
nézett. Na, ezen elmélkedtünk még egy kicsit az este hátralevő részében,
illetve csak akartunk, mert amikor leültünk a legközelebbi padra egyből két
kiéhezett indiai férfi megkörnyékezett minket és addig le nem szálltak rólunk, amíg
haza nem mentünk.
Úgy tűnik vasárnap nem tudtunk láthatatlanok maradni. Még
az ázsiai transzi eset előtt történt, hogy Chinatown-ban mindig van valami
street performance. Midig táncol, énekel vagy akrobatikázik valaki. Útközben
bele is botlottunk egy csapat akrobatába/breaktáncosba. Valami nagy showra
készültek, hát ott maradtunk, hogy megnézzük őket. Ilyenkor én mindig bebújok
valaki háta mögé, mert nem szeretem, ha kirángatnak a tömegből. Hát úgy tűnik
nem bújtam el eléggé, ugyanis az első ember, akit kirángattak a tömegből az én
voltam. És ott már nem volt menekvés, a kör bezárult és meg ott ragadtam a kör
közepén. Ment a negyedórás felvezetés, hogy nagy szenzáció, négy álló embert fognak
átugrani. Először persze lehúzták a népet pár dolcsival és minket is
megpróbáltak. A negyedórás felvezetés után következet maga a show, ami még 15
másodpercig sem tartott. Megkértek, hogy fogjuk meg a bokánkat (nem mellesleg a
fél város megcsodálhatta a dekoltázsomat), majd átugrottak minket, és ennyi.
 |
| A show |
