Bizarre esetek

Érdekes, hogy csak akkor visz rá a lélek, hogy blogot írjak, ha valami furcsaság történt velem. És itt a furcsaság szó nagyon enyhén van megfogalmazva. Ha DC-ben, különösen Chinatown-ban járunk már megszoktuk, hogy állandóan leszólítanak az utcán vagy bárokban, az esetek nagy többségében indiaiak. De ami tegnap történt, ilyen bizarr nem is esett meg velem, amióta itt élek. Történt ugyanis, hogy Ivana és én egy múzeum lépcsőjén üldögéltünk és ettük a nagyon olcsó és borzasztó ízű jégkrémünket, amikor egy transzi pasi odaült mellénk, de nagyon szorosan. Ennyi erővel akár az ölünkbe is ülhetett volna. De legalább szemügyre vehettem; egy középkorú ázsiai pasi nagyon szép ruhában, csini táskával és parókával, full sminkben, bár a műszempilláját csak a szentlélek tartotta. Nem igazán törődtünk vele elsőre, voltak mások is körülöttünk. Addig fészkelődött azonban, míg egyre közelebb és közelebb nem került hozzánk, közben mereven bámult minket és mosolygott. Mindeközben Ivana-val intellektuális társalgást folytattunk arról, hogy milyen rossz a fagyi. Egyszercsak megszólal, hogy „Nagyon fincsinek néz ki.” Na, gondoltam végre összeszedte a bátorságát, hogy leszólítson minket, bár feltűnt, hogy nem amerikai születésű, mert elég erős akcentusa volt. Udvariasan válaszoltunk, lehet, hogy fincsinek tűnik az íze viszont borzalmas. Innentől kezdve úgy gondolta zöld utat kapott és kezdte sorozni a szokásos kérdéseket: Oroszok vagytok? Itt laktok vagy csak látogatóban vagytok? Hol éltek? Mit csináltok? Hány évesek vagytok? Ezek után bemutatkozott – nem mellesleg Lisa a neve – majd elmondta, hogy ő most épp látogatóban van DC-ben és épp egy barátjára vár. Mire erre a pontra eljutottunk már világosság vált számunkra, hogy ő nem a barátkozós, happy-go-lucky meleg, hanem az, aki akar is valamit. Hamarosan ki is bújt a szög a zsákból, ugyanis a következő megszólalása az volt, hogy amíg vár a barátjára, miért nem megyünk el vele és vesz nekünk vacsorát, utána meg meglátjuk… Itt a lehető legudvariasabban és legóvatosabban fogalmazva búcsút intettünk újonnan szerzett barátunknak, merthogy ami belőle áradt az nem barátság és kedvesség volt, hanem eléggé fenyegetve éreztük magunkat. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg, remélem azért érthető. Nem ez volt az első eset, hogy valaki így akart felszedni minket, ami viszont érthetetlen volt számomra, hogy miért minket akart felcsípni, miért nem fiúkat? Ivana szerint a pasi koreai volt, és ha ők azt kérdezik egy lánytól, hogy „Orosz vagy?” akkor bizony az azt jelenti, hogy totál prostinak nézett. Na, ezen elmélkedtünk még egy kicsit az este hátralevő részében, illetve csak akartunk, mert amikor leültünk a legközelebbi padra egyből két kiéhezett indiai férfi megkörnyékezett minket és addig le nem szálltak rólunk, amíg haza nem mentünk.

Úgy tűnik vasárnap nem tudtunk láthatatlanok maradni. Még az ázsiai transzi eset előtt történt, hogy Chinatown-ban mindig van valami street performance. Midig táncol, énekel vagy akrobatikázik valaki. Útközben bele is botlottunk egy csapat akrobatába/breaktáncosba. Valami nagy showra készültek, hát ott maradtunk, hogy megnézzük őket. Ilyenkor én mindig bebújok valaki háta mögé, mert nem szeretem, ha kirángatnak a tömegből. Hát úgy tűnik nem bújtam el eléggé, ugyanis az első ember, akit kirángattak a tömegből az én voltam. És ott már nem volt menekvés, a kör bezárult és meg ott ragadtam a kör közepén. Ment a negyedórás felvezetés, hogy nagy szenzáció, négy álló embert fognak átugrani. Először persze lehúzták a népet pár dolcsival és minket is megpróbáltak. A negyedórás felvezetés után következet maga a show, ami még 15 másodpercig sem tartott. Megkértek, hogy fogjuk meg a bokánkat (nem mellesleg a fél város megcsodálhatta a dekoltázsomat), majd átugrottak minket, és ennyi.

A show