Első napok

A vonatút végére már mindenki nagyon ideges volt, nem is nagyon beszélgettünk, csak néztünk ki az ablakon. Értem hostanyu jött, bepattantunk a kocsiba és már mentünk is hazafelé este tízkor. Washington DC-n keresztül jöttünk és gyorsan körbemutatta a várost. Láttam a Capitoliumot, a Fehér Házat és a Washington-emlékművet is. McLean gyönyörű város, elképesztően szép és nagy házak vannak, minden tiszta és rendezett. A család háza is hatalmas, három szintes, két nappalival, pincében kondi- és moziteremmel, ping pong asztallal. A szobám is elég nagy, van egy kis nappali része, gardróbszoba és fürdőszoba is. Este hostapu készített még nekem vacsorát, közben beszélgettünk. Másnap hostanyu itthon maradt velem, elmagyarázta a házszabályokat, aztán kocsiba pattantunk és körbemutatta a várost is. Az „én” kocsimmal mentünk, ami egy 2008-as Volkswagen Jetta és kaptam egy Iphone-t is. Útközben szóba jött a japán konyha és hogy mindketten szeretjük a szushit, szóval ebédre azt ettünk. Este pedig elmentünk vacsorázni egy családi étterembe a Tysons Cornerben. Mivel az amerikai kaja adag hatalmas, én meg nem szeretem otthagyni az ételt, ezért a menüből a mac&cheese-t választottam, amit ott csak köretként szolgálnak fel. Hostszüleim először úgy néztek rám, mint egy őrültre, majd elmagyarázták, hogy az csak egy köret. Mondtam tudom, de azt szeretném. Jött a pincér, kérdezi ki mit kér, mondom ma&cheese. Még valamit? Nem ennyi lesz. Ugyanúgy nézett rám, mint a hostszülők, majd a hostszülők elkezdtek magyarázkodni a pincérnek, hogy ők sem értik miért ezt akarom. Szóval Amerikában, ha nem kéred ki a nagy adag kaját, akkor vagy hülyének vagy turistának néznek.

Este pedig odaadtam nekik az ajándékokat, legjobban a piának örültek a szülők, kaptak Tokaji aszút, Unicumot és pálinkát is. A gyerekek pedig hiába kaptak tökjó kis naplót, legjobban a Kinder tojásnak örültek.

A szombatom elég pörgősen telt. Reggel még tudtam beszélni a családommal skype-on, de déltől már folyamatosan volt valami program. Délben elmentünk a Subway-hez és ettem egy elég fura szendvicset, azt hiszem nem az lesz a kedvenc helyem. Délután monopolyztam a lányokkal, utána elvittük a kisebbiket szülinapi bulira. Mikor hazaértem, már mehettem is el hostapukával vezetni egy kicsit. Eddig nem nagyon beszélgettünk, de rájöttem, hogy nem igazán szeret beszélni, kivéve, ha magyarázni kell. Egész vezetés alatt be nem állt a szája, szépen elmagyarázott mindent mi hol van, még azt is, amit már tudtam. Szóval a kulcs hostapuhoz, hogy kérdezzek tőle valamit. Bármit, lehet az bármilyen bagatell dolog, imádja elmagyarázni a dolgok működését. Elmentünk együtt bevásárolni, útközben felszedtük L-t a buliból. Mikor hazaértünk még játszottunk egy kicsit, azután kész lett a vacsora, amit hostapu csinált. Eszméletlen jól főz és ad is a megjelenésre, úgy tálalja az ételt, mint egy Michelin-csillagos étteremben. A konyhában nem hagy rendetlenséget, azonnal el kell mosogatni mindent, ráadásul nem szabad berakni a tányérokat csak úgy, először el kell mosogatni kézzel és utána berakni a gépbe. Van egy-két érdekes szokásuk, amit még szoknom kell. Az első az, hogy mindennek megvan a helye és mindent vissza kell tenni oda azonnal. Az egész ház úgy néz ki, mint egy katalógus. Hétfőn jön a takarítónő, és péntek óta úgy várják, mint a mikulást. Hostanyu két napja takarítja a szobákat, hogy mire megjön a takarítónő minden rendben legyen.  A másik pedig, hogy mindig cipőben vannak, sosem veszik le. Szóval a cipőket mindenki a saját szobájában tartja, reggel felkel és felveszi, este lefekvés előtt pedig leveszi.

Vacsora után pedig összeült az egész család és kártyáztunk. Jó muri volt, a gyerekek kétszer is sírva fakadtak, pedig én álltam vesztésre egész végig.

Vasárnapi programnak hajókázást terveztünk. Annapolisban van egy motorcsónakjuk, és nyáron kb. minden hétvégén ott lógnak. Szóval megérkeztünk és megláttam a „csónakot”. Amikor kérdeztem miféle vízi járművük van, azt mondták csónak. Vitorláshajó? Nem, csónak. Nálam a csónak egy fából készült ócskaság, amit neked kell evezni. Szóval akkor mégis vitorlás? Nem, motorcsónak. Még mindig ugyanaz a kép a fejemben, ócska ladik, rozsdás motorral a végén. Na de mikor megláttam leesett miről beszélnek. Hatalmas! Van teteje, felső szint, alsó szint, ahol van WC, konyha és két hálófülke. Mindez fehér bőrülésekkel.

A motorcsónak

Elég izgatott lettem, kíváncsi voltam milyen gyorsan megy és ennek függvényében mennyire leszek tengeribeteg. Negyedóra ácsorgás után a kikötőben rávilágítottak arra a tényre, hogy nem megyünk sehová, mert a motor meghibásodott. Ekkor megérkezett nagynéni és nagybácsi, akik velünk jöttek volna csónakázni. Szóval változott a program és délig a kikötőben ácsorgó csónakon ütöttük el az időt. A felnőttek beszélgettek, addig én a gyerekekkel kártyáztam. Még csak három napja vagyok itt, de már ötféle kártyajátékot megtanultam, Blackjack, ötlapos póker, hétlapos póker, Texas Hold’em és egy negyedik póker, amit E talált ki. Oké, nem csak hazardjátékot tanítottak, vannak rendes kártyajátékok is.

Délben elmentünk a Downtown-ba egy étteremben ebédelni, ahol életem legrosszabb ételét ettem. Persze nekik azt mondtam, hogy sose ettem ennél finomabbat, de csak mert nem én fizettem. Steak saláta volt, de a húsnak fura íze volt, mintha elfelejtették volna befűzerezni. Úton hazafelé a kocsiban a politikáról beszélgettünk, gyorsan be kellett számolnom arról ki a miniszterelnök itthon, miért nem szeretjük, mi a helyzet Erdéllyel és mi folyik Ukrajnában. Aztán kitértünk Trianonra, második világháború és az ’56-os forradalomra is. Mindezt tizenöt percben besűrítve. Ezután az ő politikai helyzetükről beszélgettünk, és ami meglepő, hogy itt pedig senki sem szereti Obama-t. Délután, mikor hazaértünk a gyerekekkel még fürödtünk egy kicsit a medencében, addig a szülők a medence szélén üldögéltek és beszélgettek. Este még megnézhettünk egy részt a H2O hableányos sorozatból, aztán lefekvés. Kezdem úgy érezni magam, mintha én lennék a harmadik gyerek.