Washington DC

Vasárnap úgy döntöttünk, hogy felfedezzük DC-t négyen (később öten) lányok. Délelőtt volt a találkozó, de már a metrón odafelé is megismerkedtem egy brazil au pairrel. Nem nehéz kiszúrni ki au pair, mert többnyire fogalmuk sincs hol vannak és mit kell csinálni. Ez konkrétan a jegyautomata előtt történt, csak álltunk és néztünk mint borjú az újkapura, majd egymásra pillantottunk és „ Ah, te is au pair vagy?”.

Szóval találkozás a lányokkal a városban, egy francia, egy magyar, egy horvát és később egy spanyol lánnyal. Életemben nem gyalogoltam még ennyit, mint vasárnap. De ami még meglepőbb volt, hogy szeptember vége 30°C és egy felhő se az égen. Tehát a nap végére elég szépen leégtem, a fejem tiszta vörös és meglátszik a top és a nadrág vonala is. Szóval elég jól nézek ki… Megnéztük az összes nevezetességet, tehát minden kötelezőt és mindezt gyalog tettük, ami 6,5km-t jelent. Délben. A tűző napon. Nem jó döntés. De jó volt újra találkozni a lányokkal, és megismerkedni újakkal. 

A Fehér Ház

Délután pedig irány az állatkert! Ami nem lehetett volna nagyobb csalódás, az jó, hogy ingyen van, de nincsenek benne állatok. A budapesti még menőbb is. Az első tíz percben vagy hat üres terület volt, ahol nem voltak állatok. Néha elvétve láttunk egy lovat vagy egyféle majmot öt különböző helyen. Viszont láttam pandát, ami tök cukiii és hatalmas volt a kísértés, hogy ne vegyek egy plüss pandás baseballsapkát…

Tesó

Este a metrón rám tört a paranoia. Ugyanis nekem másik vonalon kellett hazamennem, mint a többieknek, és legalább fél órát várnom kellett, hogy megérkezzen a metró. Miközben ülök a padon, már vagy harmadszor megy el előttem és bámul rám egy fehér negyvenes pasi, narancssárga pólóban és homokszínű térdnadrágban. Tipikus kertvárosi apuka. Tipikus sorozatgyilkos. Szóval míg ezeken gondolkoztam, a kertvárosi-sorozatgyilkos apuka megállt előttem nem messze és állandóan hátrapillantott, hogy ott vagyok-e még. Aztán jött két másik vonali metró és azt figyelte felszállok-e. Majd mikor már jött az én metróm, ugyanabba a kocsiba szállt fel, és kicsit oldalazva ült le, hogy rám lásson, mert én hátrébb ültem. Minden egyes megállónál felém fordult, hogy ugyan leszállok-e. A fejemben már rögtön ott lebegett a kép, hogy megyek egyedül a sötét parkolóban a kocsimhoz és ő meg követ és közben valami vérfagyasztó zene megy. Ja, de közben leszállt a metróról, szóval csak beképzeltem az egészet. Mikor hazaértem, épp a hableányos sorozat ment, apuka köszönt és ugyanaz a szerelés volt rajta is, mint a metrós pasin…!