2014. augusztus 16., szombat

Vízum

A vízumintézés is elég simán ment, leszámítva pár technikai bakit és azt a tényt, hogy már megint túlizgultam az egészet.
Először ki kellett tölteni a DS-160-as vízumkérő űrlapot, ami mindenki kedvence, mert legalább egy óra kitölteni és olyan értelmes kérdésekre kell válaszolni, mint
1.      Részt vettem-e népirtásban?
2.      Közreműködtem-e emberkereskedelemben?
3.      Támogatok-e terrorszervezeteket?
Erre az emberkereskedelmes kérdésre legalább háromszor visszatért, biztos, ami biztos. És még hasonló szépségek, sajnos már elfelejtettem a nagy részét, le kellett volna írnom, vannak még meredek kérdések.
Megszűnt a telefonos időpont egyeztetés, most már online kell mindent intézni. Ennek a legjobban én örültem, mivel gondoltam így megspórolom magamnak az ezer forint percdíjas telefonbeszélgetést. De a technika közbeszólt és bárhogy próbáltam rányomni az időpontkérésre folyamatosan azt a hibaüzenetet kaptam, hogy „Pillanatnyilag nincs szabad időpont”. Ráadásul kártyával se lehetett fizetni, be kellett sétálnom a bankba utalni. Tehát nem úsztam meg a telefonálgatást, ami hét és fél perc volt! Ebből kettő volt az élőbeszéd, a többi az egyes gomb folyamatos nyomogatása a robotnő utasítása szerint. Egy hétfői nap telefonáltam és már csütörtökön mehettem is reggel 8:15-re. Ennyit a nincs szabad időpontról…

Az ember azt hinné ennyi izgalom elég is, de nekem rá kellett tennem még egy lapáttal, és elkezdtem aggódni mi van, ha mégsem kapom meg a vízumot? Az elkövetkező három napban a facebook csoport agyára mentem az aggályaimmal és a szüntelen kérdéseimmel. Ugyanis a vízuminterjún valahogy be kell bizonyítanom, hogy  haza fogok jönni. Hogyan? Tanulói jogviszony-, munkáltatói igazolással, tulajdoni lapokkal (ha van a neveden ház vagy autó) vagy bankszámlakivonatokkal. Mivel nem rég diplomáztam le, munkám még nem volt, nevemen se volt semmi, így ezek közül nem sokkal szolgálhattam. Egész végig ott cikáztak a rosszabbnál rosszabb gondolatok a fejemben, hogy az tök jó, hogy eljutottam idáig, már a célegyenesben vagyok, na de mégis mi lesz, ha ezen bukom el? Mi lesz, ha mégse mehetek ki Amerikába?

Persze a félelmeim tök alaptalanok voltak, megspórolhattam volna pár álmatlan éjszakát. Csütörtök hajnali indulás, nyolc körül már a követségnél voltam, de a bejutás sem olyan egyszerű. Az épület előtt öt méterrel hatalmas kerítés, biztonsági őrök és egy kis fülke, ahol először be kell menni. Mint a reptéren beléptető kapu, táskát a szalagra, át a kapun, telefont és pendrive-t pedig ott kell hagyni az őröknél. Többet vártam arra, hogy bejussak az épületbe, mint ami a tényleges ügyintézés volt. Beléptem, sorszámot húztam, majd egy amerikai fiatal srác összekészítette a papírjaimat, csak az útlevelemet és a két formanyomtatványt kérte! Először hívtak a hármas ablakhoz, utána a hatoshoz ujjlenyomat vételre, majd az ötös ablak, ahol már maga az interjú zajlott. Idős bácsi volt, hat kérdése volt felém:
1.      Voltam-e már az Egyesült Államokban?
2.      Mit fogok csinálni ott?
3.      Hova megyek?
4.      Melyik ügynökséggel?
5.      Ismerem-e már a családot?
6.      Milyen gyerekekre fogok vigyázni?

Ennyi. Azt se kérdezte meg visszajövök-e egyáltalán, semmit. A következő hétfőn már a kezemben is tartottam az útlevelemet benne a vízummal.

Szóval leendő au pairek, akik vízuminterjú előtt álltok, ez az egy dolog, ami miatt tényleg nem kell izgulnotok, mert tuti megkapjátok.

2 megjegyzés:

  1. Szia Szilvi!
    Szép helyen leszel és az is jó hogy idősebb kislányokra fogsz figyelni.
    Milyen facebookos csoport van au pair-eknek? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Lilla!
      Van egy magyar csoport Magyar au pairek amerikában névvel. És van még két nemzetközi csoport is, ahova szerintem mindenképpen érdemes csatlakozni, mert elég hasznos dolgokról esik szó: Au pair Advice USA 2 és Au pair in the USA: Questions / Advice / Help. Ezeken kívül persze még rengeteg van :)

      Törlés